KezdőlapBelföldRánk rúgja az ajtót a nyár

Ránk rúgja az ajtót a nyár

Melegfronttal, sok napsütéssel és tikkasztó meleggel érkezik meg az igazi májusi időjárás a jövőhéten. Rögtön a hét elejétől igazi nyári időre kell számítani, akár 30 fok is lehet, de váratlan fordulatokban gazdag percek is jöhetnek.

Vasárnap a sok napsütés mellett többnyire kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő lehet az égen, az ország nagy részén nem várható számottevő csapadék. A met.hu szerint ugyanakkor az Alpokaljára kis valószínűséggel besodródhat egy-egy záporos góc, miközben légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű. Késő estére jobbára 12 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Hétfő: Sok napsütésre számíthatunk estig, csak kevés gomolyfelhő lesz az égen. Esetleg késő este nyugatra sodródhat be egy-egy zivatar. 25 és 30 fok közötti nyárias meleg lesz. A délnyugati szél néha megélénkül. Melegfronti hatás érvényesül.

Kedd: Egy hidegfront hatására több hullámban alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Még 22-29 fok között változhat a hőmérséklet.

Szerda és csütörtök: Szikrázóan napos, kellemes időre van kilátás. Hűvösek lesznek a reggelek, délutánonként is frissebb idő várható: 20-27 fok közötti értékeket mérhetünk. Csapadék nem lesz.

Péntek: Vastagodó fátyolfelhőzet valószínű, de ebből csapadék nem fordul elő. 25-26 fok köré erősödik a nappali felmelegedés – derült ki a Köpönyeg vasárnapi előrejelzéséből.