2021.12.05
Vilma
Kezdőlap Címlap Néhány órával a kinevezése után máris lemondott Svédország első női miniszterelnöke

Néhány órával a kinevezése után máris lemondott Svédország első női miniszterelnöke

Ismét jelöltetni fogja magát, de immáron nem egy koalíció, hanem csak a szociáldemokrata párt jelöltjeként.

Száz évvel azután, hogy a nők is szavazati jogot kaptak Svédországban, először lett az országnak női kormányfője, ám Magdalena Andersson miniszterelnöki pályafutása nem tartott túl sokáig, ugyanis a politikus pár órával kinevezése után le is mondott.

A kinevezése után azonnal sor került a svéd parlamentben költségvetés vitájára, ahol viszont már nem a kormánykoalíció, hanem az ellenzék költségvetési javaslatát fogadták el a törvényhozók 154-143-as szavazati aránnyal, a Zöldek pedig kiszálltak szociáldemokratákkal kötött koalíciós megállapodásból. Ezután pedig Andersson bejelentette távozását – írta a BBC alapján az Index.

Egy alkotmányos gyakorlat szerint a koalíciós kormány vezetőjének le kell mondania, ha az egyik párt kiszáll. Nem akarok olyan kormányt vezetni, amelynek megkérdőjelezik a legitimitását

– indokolta lemondását Andersson, amelyet először a házelnöknek jelentett be. Ezután azt mondta, ismét jelöltetni fogja magát, de immáron nem egy koalíció, hanem csak a szociáldemokrata párt jelöltjeként. Ugyanakkor Anderssont már a koalíció tagjaként is csak relatív többséggel választották miniszterelnöknek, mivel a svéd törvények szerint már ez is elég lehet ahhoz, hogy miniszterelnök legyen valaki, annyit viszont el kell érni, hogy a honatyák 50+1 százaléka ne voksoljon nemmel a szavazáson.

A hétévnyi, hatalomban töltött idő és a nyár eleji politikai válság miatt „kimerült” Stefan Löfven kormányfő augusztusban bejelentette, hogy novemberben lemond, kevesebb mint egy évvel a 2022 szeptemberi parlamenti választások előtt.