KezdőlapBűnügyMegerőszakoltak a parlamentben egy nőt

Megerőszakoltak a parlamentben egy nőt

Bocsánatot kért az ausztrál kormányfő, Scott Morrison attól Brittany Higginstől, aki azt állítja, hogy megerőszakolták az ausztrál parlament épületében.

Az áldozat Channel 10 televíziónak adott interjújából derült ki, hogy 2019 márciusában megerőszakolta őt egy kollégája, aki szintén a kormányzó Liberális Pártnak dolgozott. Az eset Linda Reynolds jelenlegi védelmi miniszter irodájában történt, a támadót név szerint nem nevezte meg a nő. Akkor jelentette ugyan a bűntényt a rendőrségnek, de végül úgy döntött, nem tesz hivatalos feljelentést, mert aggódott a karrierje miatt. Morrison kedden bocsánatot kért, és azt ígérte, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. „Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie” – mondta a miniszterelnök.

News/Indirekt