KezdőlapBelföldOsvárt Andi nem hitt a fülének: nem is remélte, hogy ilyen szerepet...

Osvárt Andi nem hitt a fülének: nem is remélte, hogy ilyen szerepet kap

Meglepre az ügynöke a színésznőt, mert gyerekkori álma vált valóra, amikor az új televíziós ajánlattal felhívta. El sem akarta hinni, hogy táncos szerepet kap.

„Fejest ugrottam egy kalandba” – mondta a színésznő, mert hogy kiderült, versenyzőként gondoltak rá a műsor alkotói. Először azt hitte, megint csak zsűrizni hívják, nem táncolhat, pedig kislánykora óta erre vágyik. Mint meséli, nagy bánata, hogy vidéki lányként belőle nem lehetett táncosnő, de öccse, aki Budapesten élt, versenytáncos lett. „Nagyon remélem, hogy meg fogok tanulni annyira, hogy tudok majd az öcsémmel táncolni.” A Dancing With The Stars című műsorban egyébként Suti András lesz a partnere, és olyan versenytársakkal állnak szemben, mint Marsi Anikó és Vas Zsolt, Pásztor Anna és Köcse György, Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan, Détár Enikő és Baranya Dávid, Istenes László és Czina Boglárka, Noszály Sándor és Mikes Anna, Horváth Tamás és Sipos Viktória, Tóth Dávid és Lissák Laura, Emilió és Tóth Orsolya, valamint Győrfi Dani és Stana Alexandra. A műsorvezető Kiss Ramóna és Stohl András.