KezdőlapBelföldÖsszefüggés van a nagykörúti sávelvétel és a balesetek száma között

Összefüggés van a nagykörúti sávelvétel és a balesetek száma között

Budapest vezetőit nem érdekli, hogy a szakemberek szerint a nagykörúti sávelvételek számlájára írható a balesetek számának megnövekedése.

Nem lehetett látni a kocsisor végét az Üllői úton, de a Ferenc körúton sem volt jobb a helyzet tegnap a reggeli csúcsban. Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár levélben kereste a Városházát a biciklisávok kapcsán, választ azonban nem kapott. Az államtitkár most párbeszédet szeretne, és a nagykörúti sávok visszaadását az autósoknak – írta az atv.hu.

„A nagykörúton állítsák vissza a korábbi forgalmi rendet, 1500-2000 kerékpáros közlekedik itt naponta és 50 ezer autós, az arányokat el kell találni, legyen szakmai párbeszéd az autósokkal, kerékpárososkkal, készüljenek el a hatástanulmányok és utána, ott ahol helye van, történjenek meg ezek a sávlezárások” – mondta Fürjes.

A nagykörúti sávelvétel a balesetek számával is összefüggésben áll – véli a Magyar Autóklub régióigazgatója. „Nagyon-nagyon sok baleset történt, egyszerűen annyi autó halmozódott fel, és valószínű, hogy a körúton lezárnak két sávból egy sávot, azért az eredményez némi dugót, tehát ez köszönhető ennek is” – fogalmazott Czibulya Sándor.