KezdőlapBelföldÖsszebalhéztak a mosogatáson: halálra szurkálta feleségét a szabolcsi férfi

Összebalhéztak a mosogatáson: halálra szurkálta feleségét a szabolcsi férfi

A büntetése súlyosítását indítványozták annak a férfinak, akit a Nyíregyházi Törvényszék emberölés bűntette miatt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt.

A férfi a bűncselekmény elkövetésének idején családjával egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban élt. Italozó életmódja miatt feleségével kapcsolata megromlott, válófélben voltak. A férfi 2022. július 28-án alkoholt fogyasztott, amire nyugtatót vett be. Amikor a felesége hazaért otthonukba, vita alakult ki közöttük a férfi ittassága miatt, majd a nő számon kérte a férjét, hogy miért nem mosta el az általa használt konyhakést. A férfi ekkor a vita hevében kivette a nő kezéből a 23,5 cm pengehosszúságú konyhakést, majd azzal a több alkalommal, testszerte megszúrta, megvágta, majd gépkocsijával elmenekült a helyszínről.

A nő a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette, a férfit a rendőrök másnap hajnalban elfogták, és őrizetbe vették.

A gyilkos férfi a törvényszék előkészítő ülésén bűnösségét beismerte és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint a férfi a büntetlen előéletének, valamint beismerő nyilatkozatának túlzott jelentőséget tulajdonítva szabott ki az elsőfokú bíróság indokolatlanul enyhe büntetést, amely a büntetési célok elérésére nem alkalmas – írja az Ügyészség.