KezdőlapBelföldOrbán Viktor Izraelből üzent – látta az újrainduó élet jeleit

Orbán Viktor Izraelből üzent – látta az újrainduó élet jeleit

A magyar miniszterelnök Jeruzsálemben járt, és egy videóban foglalta össze az út tapasztalatait, amik a járvány idején reményt adhatnak, és tanulságul is szolgálnak számunkra.

„Kevesebb mint 24 órát töltöttünk Izraelben, fontos tárgyalásokat folytattunk, erről majd máskor” – kezdte Facebook-videóját Orbán Viktor. – Láthattam az újrainduló, járvány utáni élet jeleit, láthattam a teraszokat, a kinyitó éttermeket, a nekilendült gazdasági életet”. A kormányfő elmondta, hogy az eszköz, amellyel mindezt elérték, az oltás. Ez az egyetlen, ami kivezet minket is a nehéz helyzetből. Elmondta még, hogy Izrael állam világbajnoki címre tör, mi is szeretnénk előkelő helyet elérni Európában, de ehhez az kell, hogy vakcina-szállítmányokat szerezzünk, az állampolgárok pedig akarjanak kikerülni ebből a nehéz helyzetből. Mindehhez regisztrálni és oltakozni kell. „Ez a jeruzsálemi út leckéje” – tette hozzá Orbán Viktor.