Legutóbb októberben került a címlapokra a színész, amikor a Széll Kálmán téren sikerült a tilosban leparkolni a járgányát. Lassan már a városkép rész lesz a Kern András itt-ott hagyott autója, hiszen nem egyszer gondolta, hogy „csak beugrik” valahova addig meg teljesen mindegy hol áll meg az autójával.
A színész szerint Budapest változik, és az elmúlt évek városvezetési döntései, különösen a parkolási szabályok szigorítása, kihívást jelentenek az autósok számára. „Kevés a parkolóhely, és az emberek nagyon szeretik egymást feljelenteni, ha valaki a tilosban áll. Ez nekem furcsa. Három percig valóban rossz helyen parkoltam, és igaz, hogy észrevették, de nem szeretem a följelentőket” – mondta Kern, aki sportos, kék Toyota GR86-os sportkocsijával szereti bejárni a várost.
A parkolási szokásairól szólva Kern megjegyezte, hogy a bulvársajtó előszeretettel foglalkozik ezzel a témával. Furcsának tartja, hogy az emberek lefényképezik mások tilosban parkoló autóját, ami szerinte a feljelentgetés kultúráját erősíti. Neki ez a nyilasok és a házmesterek időszakát juttatja eszébe, bár hangsúlyozta, hogy a két dolgot nem akarja összehasonlítani.


















