KezdőlapBelföldNyomoznak a Barátok köztben – boszorkányüldözés a kiszivárgott befejezés miatt

Nyomoznak a Barátok köztben – boszorkányüldözés a kiszivárgott befejezés miatt

Hetek óta hiába keresi a Barátok közt vezetősége, ki akarta megkárosítani a produkciót azzal, hogy kiszivárogtatta a 23 éves sorozat utolsó hetének forgatókönyvét. A kirúgottak után is nyomoztak – tudta meg a Blikk.

A belső vizsgálat azóta tart, hogy a Blikk megírta, valaki kijuttatta a 120 oldalas dokumentumot, közzétéve a szappanopera befejezését. Ez komoly bűn, hatalmas kárt okoz a gyártónak, a napilap információi szerint nem is nyugodott bele a vezetőség. A szereplők szerint valóságos boszorkányüldözés folyt a háttérben. A lapnak név nélkül elmondták, milyen módszereket vetettek be, hogy kiderítsék, ki a szivárogtató. „Fel akarták térképezni, ki kivel van jóban, ki van rendszeres kapcsolatban már nem itt dolgozó, kirúgott, volt kollégákkal” – mondta többek közt egy dolgozó, aki szerint értelmetlen a felhajtás, a tettesnek pár hét múlva amúgy is lejár a szerződése, hiszen március 31-ével befejeződnek a forgatások.

Blikk/Indirekt