KezdőlapBelföldNovák Katalin férje jótékony célra ajánlja fel a katonai illetményét

Novák Katalin férje jótékony célra ajánlja fel a katonai illetményét

Veres István, Novák Katalin köztársasági elnök férje öthetes kiképzését követően letette a katonai esküt, amely után egyből alezredesi rangot kapott. A tartalékos kiképzésről – Veres Istvánnal a középpontban – készült egy kisfilm is, amelyet, mint most kiderült, a Sándor-palota megbízásából gyártottak le.

Az ország első „first gentleman-je” nemrégiben letette a katonai esküt, és ezután a jegybank pénz- és devizapiaci igazgatóságának vezetője azonnal alezredesi rangba lépett. A magyar hadsereg főparancsnokaként Novák Katalin is részt vett a ceremónián, amely után egy összebújós képet is megosztottak:

A Magyar Hang azon kérdésére, hogy ki rendelte meg a Veres István katonaheteiről szóló filmet, Novák Katalin elárulta:

A köztársasági elnök közösségi médiás felületeire csak az elnök tevékenységével összefüggő tartalmak kerülnek fel, amely tartalmakat minden esetben a Sándor-palota készíti el.

A Novák Katalin oldalán közzétett, a fókuszban végig Veres Istvánt tartó rövidfilm tehát közpénzből készülhetett – vonja le a következtetést a lap, amely arra is kíváncsi volt, hogy pontosan mennyibe is került ezt elkészíteni:

„Azt azonban a Sándor-palota külön kérdésünkre sem árulta el, hogy a film készítése mennyibe került – ezzel kapcsolatban tehát közérdekű adatigénylést kell benyújtanunk” – tették hozzá.

Verest önkéntes műveleti tartalékosként természetesen megilleti a jelenleg mintegy nettó 200 ezer forintos rendelkezésre állási díj, aktív szolgálata alatt pedig a főtiszteknek járó nettó több mint 460 ezer forint, amelyet azonban nem tart meg: Veres ugyanis felajánlotta a teljes illetményét a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány részére, amely fő feladata a nyugállományú katonák, a katonaözvegyek és a katonaárvák támogatása, szükségszerű segélyezése.

Veres, kinevezése után, gyakorlatilag a felesége parancsnoksága alá kerül – és egyszerre tölt be vezető pozíciót a honvédségnél és a kormánytól, illetve politikai ciklusoktól elvileg független jegybanknál – a Sándor-palota azonban biztos benne, hogy nincs szó összeférhetetlenségről.