KezdőlapBelföldNincs menekvés: hamarosan betör az országba a szibériai eredetű pokoli hideg

Nincs menekvés: hamarosan betör az országba a szibériai eredetű pokoli hideg

A következő napokban északkelet felől elér bennünket a szibériai eredetű, fagyos levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a szibériai idő hatására az éjszakai órákban országszerte fagy várható, sőt, a derült, szélvédett, hóval borított keleti területeken akár -17 fokig is csökkenhet a hőmérséklet.

Szombaton az északnyugati, északi szél napközben a Dunántúlon és a Duna mentén nagy területen megerősödik, a Tiszántúlon azonban mérsékelt marad a légmozgás. Vasárnap eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd napközben felszakadozik a felhőzet.

Nem tart azonban sokáig a fagyos idő, hiszen a jövő héten jön az enyhülés.

„Ahogy ez a hideg levegő lassan kelet felé elvonul, mögötte nyugat felől enyhébb léghullámok érkeznek hazánk térségébe. Megszűnik az éjszakai fagy, a hét közepére a délutáni órákban szinte tavaszias hőmérsékletekre számíthatunk. Ezzel együtt változékony időnk lesz, a hét elején még havazás is előfordulhat” – mondta Török László meteorológus.

Indirekt/Blikk