Vágyik arra hogy szülő legyen, de menyasszonya szerint rá hárul majd a teendők nagyja. De az énekes nagyon fogja szeretni leendő gyerekeiket.
Kozso nemrég 19 év után megkérte párja, Ágica kezét, a szerelmesek pedig már a családbővítést tervezik. Erről a Mokka kérdezte az újdonsült jegyeseket.
Szeretnénk gyerekeket természetesen, és amikor a Jóisten is úgy akarja, akkor fognak jönni
– kezdte menyasszonya, párja pedig átvéve a szót megerősítette: ikreket képzeltek el maguknak, egy kisfiút és egy kislányt, azaz egy kis szamurájt, valamint egy kis gésát. Miután Kozsót arról faggatták, milyen apuka lenne, látja-e magát babázva, legózva a kicsikkel, kijelentette:
Őszinte vagyok, sosem leszek rá képes. Megállok, integetni fogok, nézegetem őket, megpuszilom őket, és utána húzok a másik szobába, vagy festményt csinálni, vagy zenét, vagy könyvet. Szívesen partner vagyok ebben, de az én drágám mindenre odafigyel: neki van türelme, tele van energiával, neki három lelke meg szíve van, hogy adjon nekem lehetőséget, mert másképp én belehalnék.
Mint mondta, alig várja, hogy megismerhesse a kicsiket, biztos jó érzés lesz velük élni, de nevelgetésükre nem lesz alkalmas.
„Eddig sem voltam rá képes, legalább őszintén mondom. A szamurájok mit csinálnak ilyenkor, nem tudnak folyamatosan törpékkel, kis szamurájokkal foglalkozni, nem?”




















