KezdőlapBelföldNem temethették Kabos László mellé Urbán Erikát

Nem temethették Kabos László mellé Urbán Erikát

Sok-sok barát és rajongó kísérte volna utolsó útjára Urbán Erika színésznőt, Kabos László özvegyét, ám hiába várták, hogy nyilvánoságra hozzák a temetés időpontját. Nem véletlen, hiszen a színésznő a végakaratában megjelölte, hogy kik lehetnek jelen, amikor végső nyughelyére kerül.

– Így akarta, így kellett lennie – jelentetté ki a Blikknek Rigó Márta képzőművész éppen a szertartásról hazatérve. – Azt akarta, hogy Rátonyi Hajni színésznőn, szívbéli barátnőjén, a házában lakó páron, a takarítónőjén és a kutyakozmetikusán, valamint rajtam kívül más ne legyen ott a sírnál a Kozma utcai Izraelita temetőben.

Mint megírtuk, a művésznő június elején hunyt el, csendesen elaludt, halálát a kutyája jelezte. Erika imádta az életet, de megküzdött érte, három éve 12 órás életmentő, majd több korrekciós műtétnek és az akaraterejének köszönheti, hogy a rákot sikerült legyőznie. Gyakorlatilag el kellett távolítani az egész alsó állkapcsát, amely megkeserítette az életét. Bár nemrégiben újabb beavatkozáson esett át, és boldogan újságolta, hogy ismét tud mosolyogni. Noha imádott párját már évekkel ezelőtt elveszítette, ezer szállal kötődött hozzá, gyakran mesélte is, hogy álmában beszélget vele.

– Papa azt üzente, maradjak, még nincs itt az ideje, hogy utána menjek – mesélte korábban lapunknak a színésznő, aki múlhatatlan szerelmük ellenére nem nyugodhat az imádott Kiskabos mellett.

– Származása miatt Erika nem kerülhetett szeretett párja mellé az izraelita temetőben, de a temető hozzátartozói parcellájában, tőle nem messze nyugszik már – árulta el a barátnő.

Kevesen tudják, de Urbán Erika évtizedekkel ezelőtt szívesen áttért volna szerelme kedvéért a zsidó vallásra, de éppen Kabos volt az, aki annak idején ezt megtiltotta neki, annyira tartott ugyanis attól, hogy valamikor visszatérhetnek a holokauszt borzalmai. Ezért nem is házasodtak össze soha.

– Át kellett volna térnem a zsidó vallásra, amit meg is tettem volna szívesen, de nem engedte, mert rettegett egy újabb holokauszttól. Nekem ő volt az anyám, az apám, a testvérem, a barátom és a szerelmem együtt. A sors rendelt minket egymásnak! Nem lehettem a felesége, csak szó szerint az élete társa – mesélte korábban a színésznő a Blikknek.

Indirekt/Blikk