Kevesen tudják, hogy a karácsonyi édesség német – sziléziai – eredetű, a bécsi konyha közvetítésével jutott el Magyarországra, ahol a polgári családok körében már a 19. század közepére meghonosodott. A karácsonyi menü elengedhetetlen része ez a sütemény, de ugyanannyi problémát is okoz a háziasszonyoknak, mint amennyi örömet ad a fogyasztása.
A Magyar Élelmiszerkönyv meghatározása alapján a bejgli élesztővel lazított, omlós vagy félomlós tésztából készülő, töltött cukrászati termék. Jellegzetessége a magas töltelékarány, a tekercselés során kialakuló réteges szerkezet, valamint a tojásos kenésnek köszönhető fényes, márványosan repedezett héj. A szabályozás rögzíti a minimális tölteléktartalomra vonatkozó előírásokat is: diós bejgli esetében a tölteléknek legalább 40 százalékot, mákos bejglinél pedig minimum 48 százalékot kell kitennie. Ezek a kritériumok biztosítják, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható termék valóban megfeleljen a hagyományos bejgli minőségi követelményeinek.
Tichy Róbert a Még 1 Kifli-t Kézműves Pékség tulajdonosa elárulta, a tökéletes bejgli titkát: a bejgli szépsége nem azon múlik, hogy kireped-e. Szerinte egy csíkokban megrepedt bejgli is lehet kifejezetten gusztusos, és sok vásárló éppen ezt a „házi jellegű” megjelenést keresi. A repedés sokszor a bőséges töltelék következménye – a pékség azonban igyekszik elérni, hogy még a gazdag töltelékkel sütött bejgli is megőrizze formáját. A töltelék receptje egy 1920-ban íródott cukrászkönyvből való, ezen picit módosított a pék a saját ízlése alapján. A töltelék a jó minőségű máktól, illetve a diótól és a hozzáadott ízesítőanyagok harmóniájától jó, valamint attól, hogy az ember rászánja az időt arra, amit készít, és szereti.
