Király Linda óriási hírt osztott meg a közösségi oldalán: megkérték a kezét – és ő igent mondott!
Az énekesnő tavaly év elején, épp akkor találkozott a vőlegényével, amikor úgy érezte: most egy darabig nem kezd új kapcsolatba.
Minden porcikámmal az öngyógyításra koncentráltam. Éreztem, jó úton vagyok. Ezért nem is foglalkoztam a magánéletemmel. Tényleg nem akartam újra szerelmes lenni, de máshogy alakult. Márciusban elmentem kávézni munkamegbeszélés címszó alatt, amiből egy többórás beszélgetés lett. Ő már ott nyilvánvalóvá tette, nem egészen szakmai szándékai vannak velem. Nekem meg kettős érzéseim voltak, mert tetszett, ahogy közeledett: nem tolakódóan, mégis határozottan. De voltak kételyeim, vajon készen állok-e egy kapcsolatra.
– vallotta be egy tavaly novemberi interjúban, hozzátéve, hogy leginkább a csalódástól félt, ezért falakat épített maga köré, a titokzatos illetővel azonban mégis egymásra találtak.
Linda az elmúlt időszakban sok változáson ment keresztül: látványos fogyása mellett, a múlt sérelmeit maga mögött hagyva végre harmonikus párkapcsolatban él. Ennek pedig mi lehetne szebb bizonyítéka, mint az eljegyzés bejelentő fotó.



















