KezdőlapBelföldNagyon rossz hír, de sejthető volt: idén sem lesz Balaton Sound

Nagyon rossz hír, de sejthető volt: idén sem lesz Balaton Sound

Sőt, VOLT Fesztivál sem. A két nyári gigarendezvény a szervezők szerint idén biztosan elmarad, már csak 2022-re szerveznek koncerteket – tudta meg az Index.

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni” – idézi Lobenwein Norbertet, a VOLT alapítóját az Index, amelynek Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató elmondta, a Balaton Sound esetében is azt a fájó döntést kellett meghozniuk, hogy legközelebb 2022-ben nyitják meg a fesztivál kapuit. A szervezők a portálnak azt is elárulták, hogy mindkét rendezvény esetében felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek, de a fesztiválok mérete és nemzetközi léptéke miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

Index