KezdőlapBelföldNagy a baj: Gyurta Dani a karjában vitte kórházba Iszak Esztit

Nagy a baj: Gyurta Dani a karjában vitte kórházba Iszak Esztit

Megrendítő vallomást tett közzé közösségi oldalán Iszak Eszter: beteg lett, ezért nem posztolt hosszú ideje, és most hosszan leírja, hogyan, és miért került kórházba.

Nem is egy, mindjárt három súlyos betegségérre derült fény az után, hogy szerelme, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel a karjában vitte be a kórházba. „A fájdalom és a problémák csak gyűltek napról napra, egészen addig, amíg a karantén közepén kórházban nem találtam magam, ahova a szerelmem vitt be gyakorlatilag a karjaiban, és ahonnan már nem engedtek haza összepakolni sem”  – írja, és elmeséli, hogy komoly gyógyszereket kapott, de nem javult az állapota, így végül megműtötték. Kiderült, hogy a bal peteészkében egy 12 centis ciszta volt. „A több hónapnyi vizsgálat során kiderült, hogy a cisztán kívül endometriózisom és Hashimoto-betegségem is van, a pajzsmirigyemet pedig gyakorlatilag elkezdte lebontani a szervezetem” – írja, végül megindokolja, miért vallott minderről: „szerettem volna ha tudjátok, hogy az életmódváltásom nem csak egy ‘úri-hóbort’ (…) A legfontosabb ok, hogy ezt most elmesélem nektek, az az, hogy tudom, nekem is mennyit jelentett a kórházban kételyek és fájdalmak között fekve a sorstársaim sorait olvasni, a videóikat nézni és meghallgatni az őŐ történetüket, így tudni, hogy nem vagyok egyedül ezzel az egésszel.”