Nem a pénz kevés, hanem a két előadó között kialakult konfliktus miatt marad ki Majoros Péter a sztoriból.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) Televíziós Döntőbizottsága 120 millió forintos támogatást ítélt meg a CURTIS – A legismertebb senki című dokumentumfilm gyártására. A projekt már most jelentős figyelmet kapott: az intézet hivatalos YouTube-csatornáján egy bemutató kisfilmben ismertették a főbb szereplőket és a koncepciót.
A történet középpontjában Széki Attila áll, akit a vásznon Nagy Márk alakít. Curtisvolt feleségét, Meszimerisz Krisztinát Ilyés Jenifer formálja meg. A film célja, hogy betekintést adjon a rapper életének kevésbé ismert aspektusaiba, személyes és szakmai küzdelmeibe egyaránt.
A produkció vezető producere, Eszes-Istenes Viktor a Tények Plusznak beszélt a film alakulásáról, és egy fontos változást is megerősített:
Sajnos ez a film most már egy kicsit a koncepciójában megváltozott, mivel az egyik főszereplőnk, Majoros Péter nem fog szerepelni abban.
Curtis saját értelmezést adott a döntés hátterére:
Ez az ő döntése. Nyilvánvalóan én azt sejtem, hogy félelmei vannak, hogy rossz fényben lenne feltüntetve ebben a filmben, pedig pont hogy nem. Mindenki magából indul ki.



















