KezdőlapBelföldMindenki fűtsön be jól: sarkvidéki hideg érkezik

Mindenki fűtsön be jól: sarkvidéki hideg érkezik

Az eddigieknél is sokkal hidegebb időre kell készülni. Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint a hét közepétől már nap közben is komoly lehűléssel kell számolni.

Kedd délelőtt a Tiszántúlon még erősen felhős az ég, míg másutt néhány órára kisüt a nap. A délutáni óráktól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Reggel még a keleti határ közelében lehet gyenge havazás, majd átmeneti szünet után késő délutántól északnyugat felől vegyes halmazállapotú csapadék érkezik: északon jellemzően gyenge havazás, északnyugaton, nyugaton havas eső, eső, néhol ónos eső is előfordulhat. A délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban az ország délkeleti felén 0, -5, másutt -5, -8 fok között alakul, a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1 és +4 fok között várható, a naposabb helyeken lesz a melegebb.

Szerdára felszakadozik a felhőzet, eleinte még több helyen várható havazás, északnyugaton havas eső, ónos eső is lehet, majd napközben felhőátvonulások lesznek, és egyre inkább a keleti tájakon valószínű gyenge havazás, hózápor. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

A hét második felétől éjszaka akár mínusz 16 fokig is lehűl majd a levegő.

Indirekt/metropol.hu