Merthogy Laci elment, ott volt és avatott is. Mostantól se kicsi, se nagy gond nem lesz a péceli játszótéren.
Az eseményről a város hivatalos oldalán számolt be. Kővári Alexandra független polgármester köszönetet mondott az énekesnek a közreműködéséért. A városvezető így fogalmazott:
„Pécelen újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk: üzembe helyeztük a szaniterkonténert azon a területen, amely egyre inkább a mozgás, az aktivitás és a közösségi élet egyik meghatározó helyszínévé válik városunkban. Itt található a játszótér és a pumpapálya is, vagyis egy olyan tér formálódik, amelyet napról napra többen vesznek birtokba.
A megvalósítást eddig műszaki akadály hátráltatta, hiszen március 15. előtt nem volt lehetőség a víz- és szennyvízhálózatra történő csatlakozásra. Most azonban ez az akadály elhárult, és az önkormányzat egy régi adósságát tudta rendezni.
Köszönjük, hogy Gáspár Laci közreműködött egy régi vágy megvalósításában!„


















