KezdőlapBelföldMilliókkal tartozik a féltékeny férj a magánynyomozónak, akit felbérelt

Milliókkal tartozik a féltékeny férj a magánynyomozónak, akit felbérelt

Köddé vált az a féltékeny férj, aki még két éve megbízást adott egy magánnyomozással foglalkozó helyi cégnek, hogy derítsék ki, mennyire hűséges hozzá a párja. A detektívek elvégezték a feladatot, ám a megbízó nem fizetett, köddé vált, most már őt kell keresni. Csalás miatt feljelentést tettek a hűségpróbázó ellen, akinek nem csak az adósságát kell megtérítenie, de börtönbüntetés is kinéz neki a fizetés megtagadása miatt.

2021 októberében bízott meg egy céget, hogy nyomozzanak a barátnője után és ellenőrizzék, mennyire hűséges. Személyesen is találkozott a társaság képviselőjével, abban állapodtak meg, hogy a munka elvégzése után összesítik a költségeket, amit a férfinak utólag kell majd kifizetni.

A nyomozók elvégezték a munkát, s több mint egymillió forint lett a munkadíj. Ám a férfi előbb különböző kifogásokkal halogatta a fizetést, majd elérhetetlenné vált, nyoma veszett. Azóta sem találják, pedig a debreceni rendőrség az ismeretlen helyen tartózkodó férfival szemben elfogatóparancsot is kibocsátott. A vádhatóság az elkövetőt nagyobb kárt okozó csalás bűntettével vádolja.

A leghíresebb debreceni magánnyomozói iroda, a Privest képviselője lapunknak elismerte, ők jelentettek fel egy ügyfelet a ki nem fizetett megbízás miatt, ám személyiségi jogokra, illetve a büntet eljárás eredményességére hivatkozva az ügyfél kilétéről nem adott információt. Mivel az eltűnt férfi megkeresésére nem kaptak megbízást, így ők nem kutathatják fel, a rendőrségre kell bízni a megtalálását.

Barabás Gábor egykori magánnyomozó elmondta a Blikknek, a lehetséges üzleti partnerek megbízhatóságának ellenőrzése mellett legtöbb feladatként a házastársi hűség vizsgálatát, bizonyítását kérik ügyfeleik.

  • A magánnyomozói tevékenység nagyban hasonlít a rendőrségi nyomozáshoz, ezért is van, hogy sok leszerelt, szakmai tapasztalattal rendelkező egykori nyomozó váltja ki a az engedélyt. Csak az végezhet ilyen munkát, aki birtokában van a megfelelő képzettségnek, hatósági engedélynek – mondta. – Ráadásul minden magánnyomozónak vagy ügynökségnek naplót kell vezetnie, amelyben a megbízók mellett fel kell tüntetni magát az ügyet és az abban végrehajtott feladatok elvégzését, azok körülményeit. A rendőrség időszakosan ellenőrzi is a naplókat, ezzel is biztosítva a törvényességet.

A magánnyomozók elsődleges taktikája minden esetben az információgyűjtés, erre törvényes keretek között eszközöket is használhatnak, fényképfelvételekkel, hangfelvételekkel, nyomkövetéssel, illetve személyes megfigyeléssel igyekeznek megtudni, hogy a megbízás tárgyát képező információ valós vagy csak feltételezett és kizárható. Ez a feladat a sokrétűsége miatt nem olcsó, főleg a személyes része, hiszen egy többnapos, hetes, akár váltott megfigyelés milliós nagyságrendű is lehet.