KezdőlapBelföldMihalik Enikő vallomása a szülésről: Minden sz*rra fel voltam készülve

Mihalik Enikő vallomása a szülésről: Minden sz*rra fel voltam készülve

Őszinte videóban vallott szülése nehézségeiről Mihalik Enikő.

A sikeres modell Mihalik Enikő, pénteken jelentette be, hogy megszületett első gyermeke, aki az Eva Rose nevet kapta.

Azonban nem is kellett sokat várni, szombaton YouTube csatornáján egy őszinte beszámolóval jelentkezett kislánya születéséről. A modell az első fájdalmaktól kezdve a legszebb pillanatokig levideózta szülését, legelőször július 12-én, késő este jelentkezett, amikor elkezdődtek nála a fájások, amit rövidesen a nyákdugó távozása követett.

Kalandjai majd egészen hosszú napokig kitartottak, majd a kórházat is megjárták szerelmével, azonban mivel a szülés hivatalosan még nem indult meg, hazaküldték őket. Azonban két nappal későbbre sem múltak el a görcsei.

Ezek után pedig újra a kórházból jelentkezett, azonban kiderült, hogy egy olyan stádiumba került, amitől rengeteg várandós nő szenved a szülést megelőzően, egyfajta hamis szülési folyamat.

Enikőnél végül meg akarták indítani a szülést pénteken, ám előtte a szülés magától megindult és nem sokkal később megszületett a modell kisbabája.

„Mindenre fel voltam készülve, mindenféle sz*rra, a legrosszabbra, tényleg. Minden előttem volt, de ez az egy… ez teljesen ismeretlen volt számomra – fogalmazta meg a videóban a modell a tortúrájával kapcsolatban.

Enikő a felvétel végén hozzátette, hogy megérte és bármikor újra csinálná, hogy a gyermekét a kezében tarthassa, habár reméli, hogy ha lesz még babája akkor könnyebb lesz a szülés.

Indirekt/Blikk