KezdőlapBelföldMerkely Béla: Magyarországon nem lesz negyedik hullám

Merkely Béla: Magyarországon nem lesz negyedik hullám

Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Merkely Béla a műsorban arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán „teljes mértékben eltűnik”.

Merkely Béla szólt arról is, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak – nemzetközi adatok szerint – elég egy védőoltás beadása is. Ahol volt bizonyított fertőzöttség, ott az első vakcina az úgynevezett „booster”, azaz gyorsító hatású oltás – mondta, kiemelve: aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.

A szakember szavai szerint tehát aki átesett a betegségen, annak egy oltásra van szüksége, aki viszont nem, annak kettőre, és ha ezek megvannak, akkor az ember biztos lehet abban, hogy jelentős betegség nála már nem tud kifejlődni.

Arra a felvetésre, hogy vannak, akik szerint – mivel a második oltás után nincs a szervezetükben elég antitest – szükséges lenne egy harmadik oltás is, Merkely Béla elmondta: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető.

Közölte, sokféle ellenanyag keletkezik, a fertőzöttségi állapotoktól, oltásoktól függően „más és más típusú védettség alakul ki”, ezeket pedig nem lehet „egy az egyben összehasonlítani”. Hozzátette: az is számít, hogy az oltás vagy átfertőzöttség mikor történt.

A szervezet úgy alakítja ki a védettségét, hogy közvetlenül a megfertőződés vagy oltás után átmenetileg folyamatosan nő az ellenanyagszint, majd – mivel nincs rá szükség, hogy nagy mennyiségű ellenanyagot képezzen – ez csökkenni fog. De ott vannak a memóriasejtek, amelyek „emlékeznek” arra, hogyan kell az ellenanyagot újratermelni, hogyan kell felépíteni a sejtes immunitást, ennek következtében egy második találkozásnál már „azonnal lépni tudnak”, a reakció azonnal maximális lesz és nem alakul ki megbetegedés – magyarázta.

Merkely Béla szerint nem érdemes az ellenanyagszintet magánellátás keretében méretni, mert az „nem is alkalmas semmire”.

A negyedik hullámmal kapcsolatban azt mondta, a gyógyszergyártók figyelik, a vírusmutánsok közül van-e olyan, amely „megkerüli” a rendelkezésre álló oltásokat.

„Én most biztos vagyok benne, jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget” – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora.

Hozzátette: „Ott, ahol ilyen magas az átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám”. Merkely Béla szólt arról is, hogy a járványt akkor tudjuk véglegesen magunk mögött hagyni, ha az átoltottság a világ többi országában is egyre magasabb lesz.

Közölte, a nagyszámú fertőződésnek az lehet a következménye, hogy vírusmutációk jönnek létre. Megjegyezte: létrejöhet olyan mutáns, amely nagyon távol van Magyarországtól, és akkor a visszafertőződés lehetősége elméletileg fennáll. A szakember egyúttal arra figyelmeztette az oltás nélkül külföldre utazni szándékozókat, hogy ott nagy a fertőzés veszélye.

Indirekt/Blikk