A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz, miután egy férfit mentővel kellett kórházba szállítani az Alakreform tábor rendezvényéről.
Nagyon népszerűek Rubint Réka táborai, szervezők és résztvevők egyaránt vidám pillanatait a közösségi oldalakon is bárki megnézheti. A legutóbbi összejövetel azonban nem egészen úgy sikerült, ahogy azt előre tervezték, ugyanis az Alakreform táborban erőszakos esemény történt.
A tábor egy paksi hotelben volt, február 21-22-én, a rendezvények pedig telt házzal, jó hangulatban zajlottak, mígnem rémálomba fulladt az edzőtábor. A Story szerint az egyik jelenlévőt mentővel kellett kórházba vinni.
A lap a megdöbbentő hírek után megkereste az illetékes hatóságokat is. Az Országos Mentőszolgálat megerősítette, hogy az adott időpontban a helyszínről valóban kórházba szállítottak egy férfit.
„A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”
– közölte megkeresésre az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Osztálya. A Paksi Rendőrkapitányság pedig az alábbi közleményben reagált a történtekre:
„A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni”
– olvasható a story.hu-n.



















