Az Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt a népszerű influenszer. Henry Kettner büszke apukaként posztolt elsőszülött gyermeke érkezéséről.
Az ismert influenszer egy csodás fotón mutatta meg a várva várt csöppséget, akinek nem akármilyen nevet választottak a feleségével. A kislány és az édesanyja is jól vannak, kedden pedig már hazatérhettek a kórházból.
A Youtuber ennél boldogabb nem is lehetne, hiszen már nagyon várták a kislányukat a feleségével, Rebekával, akivel egy igazán különleges nevet választottak első közös gyermeküknek.
A teljes neve Ella Léda. A névválasztás mindig egy nehéz dolog, ha kitaláltunk egy nevet és elmondtuk az egyik nagyszülőnek azt, mondták: „Ne! Így hívják a szomszéd lányát.” Kitaláltunk egy másik nevet, azt a másik nagyszülő vétózta meg egy hasonló indokkal, úgyhogy azt csináltuk, hogy kitaláltuk az Ella Léda nevet, titokban tartottuk és csak a kórházi látogatás során tudták meg a rokonok, hogy ez lesz a teljes név
– mondta el a Borsnak az influenszer.
Henry azt is elárulta, hogy hogyan zajlottak a folyamatok a szülőszobában és milyen volt az első pár éjszaka a picivel, miután hazavihette a feleségét és a kislányukat a kórházból.
Izgultunk, amikor hazamehettünk, hogy mi lesz, hiszen mégis csak első gyerek, nem csináltunk még ilyet, viszont ez annyira ösztönből jön. Azt kell, hogy mondjam sokkal könnyebb otthon, mint a kórházban volt. Valahogy Léda egyből érezte, hogy otthon van és sokkal nyugodtabb lett. Nem sokat sír, evés után egyből tud aludni, úgyhogy hála Istennek minden rendben van és Rebekával imádjuk a szülőség minden pillanatát
– tette hozzá.
Ripost




















