KezdőlapBelföldMegszakad a szív: Aranyosi Péter két gyermekét is elveszítette

Megszakad a szív: Aranyosi Péter két gyermekét is elveszítette

A humorista és neje két fiukat nevelik közösen, de nehéz út vezetett a boldogságig. A pár többször is próbálkozott a családbővítéssel, ám két, meg nem született gyermeket is meg kellett gyászolniuk.

„Már régi emlékek ezek, de a döbbenetre és a fájdalomra pontosan emlékszem, amit éreztünk – mondta Aranyosi, aki elárulta, hogy második magzatuk Down-szindrómás volt, és végül meg sem született. „Nekünk is volt egy vetélés, pontosabban egy Down-kóros gyerek volt, akit ki kellett venni az asszonyból húszhetesen, ő már egy ember volt” – mesélte a humorista, akinek borzasztó nehéz volt a gyászt elviselni, de feleségével nem adták fel a reményt, mindig is nagy családról álmodtak, sok gyerekkel. Első fiuk születésénél minden rendben is volt, a világ legboldogabb párja voltak, amikor Peti világra jött, teljesen egészségesen. Bátran vágtak bele a következő babaprojektbe, hiszen kislányt is szerettek volna. Ám ekkor jöttek a komplikációk.

„A Down-szindrómás baba után volt még egy vetélése a páromnak. Aztán született a kisebbik fiunk, Tomika, ami ugyancsak nem volt egyszerű történet. Már az kész csodának számított a műtét után, hogy Kriszta terhes lett. A vizsgálaton pedig a doki azt mondta, nincs szívhang, kap gyógyszereket, következő héten menjünk vissza, megbeszéljük az időpontot kaparásra. Egész hétvégén sírás, dráma, majd visszamentünk. Mondta, hogy azért mégis csak ránéz még egyszer: „Hoppácska, mozog.” Egyik percben sírtunk, a másikban nevettünk” – emlékezett vissza a történtekre Aranyosi Péter. Krisztina veszélyeztetett kismamaként onnantól kezdve nyolc hónapon keresztül fel sem kelhetett az ágyból, a férje látta el mindenben.”Végig aggódtunk, megmarad-e, aztán egészségesen jött a világra Tomika. Különös, mert egy igazán életrevaló gyerek, abszolút lusta, de jó eszű, és egészen speciális humora van” – mesélte kisebbik fiáról a népszerű humorista, aki elárulta, harmadik babát is szerettek volna a nejével, ám erre már nem volt lehetőségük. „A sok műtét és heg miatt nem lehetett, pedig mindig szerettem volna egy lányt. Na, de majd jönnek az unokák” – mondta Péter – adta hírül a Blikk.