KezdőlapBelföldMeglepő változás a Megasztárban. Lecserélték az egyik műsorvezetőt

Meglepő változás a Megasztárban. Lecserélték az egyik műsorvezetőt

Idén is lesz Megasztár a TV2-n, és ezúttal is két műsorvezetővel érkezik a tehetségkutató. A csatorna most bejelentette, változtatnak a csapaton.

A TV2 programigazgatója, Fischer Gábor jelentette be a váratlan hírt, ezzel még kollégáit is meglepve. A TV2 női arcai, Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna eleinte mit sem sejtve érkeztek a TV2 székházába, ahol már várta őket a főnökük, aki gyorsan a tárgyra tért: idén ők ketten vezetik majd a Megasztárt. Nóri és Rami majd kiugrottak a bőrükből, hiszen ez lesz az első olyan tévés produkció, amit együtt fognak vezetni. A Dancing with the Starsban ugyan láthattuk mind a kettőjüket, de ott Ördög Nóra a zsűrit erősíti, míg Lékai-Kiss Ramóna Stohl Andrással a műsor házigazdái.

A változtatás azt is jelenti, hogy Nóri eddig társa Szépréthy Roland búcsúzik a tehetségkutatótól. Arról azonban nem szólt a bejelentés, hogy neki milyen sorsot szán a csatorna a közeljövőben.

Story