KezdőlapBelföldMegjött a melegfront, tavaszias idő lesz ma

Megjött a melegfront, tavaszias idő lesz ma

Ma délelőtt országszerte előfordulhatnak kisebb záporok, ám napközben ismét tavaszias, meleg idő vár ránk, néhány órára pedig még a nap is kisüthet. Éjjel sem csökken fagypont alá a hőmérséklet.

Szerdán a reggeli, felhősebb időt követően legalább néhány órára kisüt a nap, emellett egy széteső front felhőzete is átvonul felettünk. Este nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fölénk. Helyenként, főként a nap első felében, valószínű kisebb eső, zápor. Az általában nyugati, északnyugati szél több helyen lesz élénk, majd délután délnyugatira, délire fordul a légáramlás, amely átmenetileg mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-15 fok között valószínű. Késő estére 2-8 fok közé hűl le a levegő.

A MET szerint kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható szerdán, ám megjegyezték, hogy hajnalban, kora reggel északkeleten, a hegyekben – kiváltképp a Mátra és a Bükk térségében – a csapadék átmenetileg havas esőbe, esetleg gyenge havazásba válthat

Este a felvonuló fátyolfelhőzet a keleti tájakat is eléri, majd reggeli órákra egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőtakaró. Foltokban pára, köd képződhet. Számottevő csapadék nem valószínű. A déli szél éjfél után megélénkül, reggel az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1-6 fok között várható, de az északi völgyekben ennél hidegebb is lehet.

Csütörtökön jobbára erősen felhős lesz az ég, néhány órás napsütés reggel a keleti határvidéken, napközben a Nyugat-Dunántúlon lehet. Számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szél a Dunántúlon megerősödik, sőt ott viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-16 fok között valószínű, de Borsod északi részein kissé hűvösebb lesz.