KezdőlapBelföldMegdöbbentő: 19 szabálysértési ügye volt a gyorsforgalmi úton tragédiát okozó taxisnak

Megdöbbentő: 19 szabálysértési ügye volt a gyorsforgalmi úton tragédiát okozó taxisnak

Bedrogozva, jogosítvány nélkül vígan taxizhatott az a férfi, aki a Ferihegyi gyorsforgalmin belerohant a szemből szabályosan közlekedő autósba.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A vétlen sofőr, Halgas Tibor a helyszínen belehalt a sérüléseibe, a taxi vezetője két lábtöréssel megúszta.

– Akit a bíróság az ügyészség kérése ellenére hazaengedett, pedig előtte számtalan szabálysértést elkövetett, emiatt vonták be a jogosítványát. Ráadásul kábítószer fogyasztás, lopás és bankkártyával visszaélés miatt jelenleg is három büntetőeljárás folyik ellene – sorolta az Indirektnek dr. Sógor Zsolt ügyvéd, az áldozat családjának jogi képviselője.

fotó: Illusztráció

Halgas Tibor családja azóta sem tudja elfogadni a történteket. Kislánya, a négyéves Hanga minden nap keresi, hazavárja az édesapját. Tibor felesége, Szandra épp tegnap ünnepelte a születésnapját. Ami inkább volt szomorú emlékezés, mint ünnep, hiszen a férje nem lehetett ott. A februári baleset előtt Tibor és Szandra minden nap hálát mondott a sorsnak, hogy egymásra találtak, hogy olyan életük, házasságuk volt, amilyenre vágytak. Ezt tépte szét a száguldó, drogos taxis, aki még arra sem volt hajlandó, hogy levélben, vagy ügyvédjén keresztül bocsánatot kérjen a gyászoló családtól.