G.w.M, az ismert rapper, több mint egy év szünet után bejelentette visszatérését a színpadra. A hosszú pihenőidő alatt nem vállalt fellépéseket, de most egy különleges, ötalkalmas jótékonysági koncertsorozatra készül, amelyet az Instagramon jelentett be. Az első fellépés pénteken lesz Hajdúnánáson, ahol a jegyek ingyenesek, de a helyszínen becsületkasszát helyeznek ki, a befolyt összeget pedig a Csodalámpás Alapítványnak ajánlják fel.
A rapper elmondta, hogy az alkotói szünet lehetőséget adott számára a feltöltődésre, és most újult erővel, friss energiával tér vissza a közönség elé.
„Több mint egy éve nem álltam színpadon. A visszatérésem jeléül létrehoztam egy 5 állomásos jótékonysági koncertsorozatot, amelynek célja, hogy beteg gyerekek kívánságait teljesítsük. Ez lehet egy tárgyi kívánság, egy utazás, vagy bármi hasonló, ami örömet és reményt adhat számukra. Pénteken indul a jótékonysági 5 koncert megállóm! Tegnap került ki a bejelentés és 1-2 óra alatt megtelt, az első helyszínünk Hajdúnánáson!! A következő megállónk, Komárom – Monostori erőd Március 6.! Várunk mindenkit!”




















