KezdőlapBelföldMeg akarta ölni a saját apját a szabolcsi férfi, mert az pofon...

Meg akarta ölni a saját apját a szabolcsi férfi, mert az pofon ütötte

Letartóztatták azt a szabolcsi férfit, aki majdnem halálra szurkálta az apját, miután az adott neki egy pofont. A késelő fiú életében nem ez az első erőszakos bűncselekmény.

A Nyíregyházi Törvényszék közleménye szerint a férfi pár nappal ezelőtt összeszólalkozott a féltestvérével egy ököritófülpösi területen, amelynek során egy üveget is a testvére felé hajított. A ricsaj hallatán jött ki a házból az apjuk, aki a veszekedő fiúk közé állt. Amikor a gyanúsított a féltestvérét rágalmazni kezdte, az apja lekevert neki egy pofont. Ez követően a gyanúsított elővett a kabátja belső zsebéből egy konyhakést, amivel megszúrta az apját, majd elmenekült a helyszínről, a kését pedig útközben elhajította. A fiait békíteni próbáló édesapa a szúrás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A 24.hu értesülései szerint a gyanúsított büntetett előéletű, már korábban is volt büntetve erőszakos személy elleni bűncselekmény miatt. A bíróság a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye, valamint a tanúk esetleges befolyásolása miatt elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés a gyanúsított és védője fellebbezése miatt nem végleges.