KezdőlapBelföldMajdnem válás lett a családi balhé vége! Schobert Norbi baltával verte szét...

Majdnem válás lett a családi balhé vége! Schobert Norbi baltával verte szét fiai videojátékát

Elmondása szerint azért „gurult el a gyógyszere” és verte szét a játékkonzolokat, mert nem akarta, hogy gyerekei egy virtuális világban éljék az életüket.

Mint mesélte, az eset egy hármasban eltöltött, idillinek induló hétvégi napon történt, amikor Zalán és Norbi ki sem akartak jönni a szobájukból.

„Még mind a ketten kövérek voltak, nem sportoltak. Nem is tanultak jól, és egész nap videójátékoztak. Vasárnap volt. Anya elment fellépni, én otthon voltam. Én már reggel túl voltam az edzésen, bevásároltam, megfőztem az ebédet. Mondtam, hogy gyertek már le! És nem jöttek le.

Délután három óra volt, és ezek még mindig pizsamában, fürdés nélkül, fogmosás nélkül, fönt a szobájukban ordibáltak a videójátékkal. Ez nem normális, szerintem. Fölmentem, kihúztam a két videójátékot, levittem a kertbe, és baltával szétvertem mind a kettőt

– emlékezett vissza a fitneszguru, akinek fiai ettől sírva fakadtak, ijedtükben pedig felhívták édesanyjukat, Rubint Rékát.

Réka azt mondta, hogy egy állat vagyok, hogy nem vagyok normális, és ha hazajön, beadja a válást…

– idézte Schóbert szavait a story.hu. Mint kiderült, a történet vége happy end lett.

„Elgurult a gyógyszerem, mert ez ment hónapokon keresztül, és nem akartam, hogy egy virtuális világban éljék az életüket. Nem tanultak, nem sportoltak. Másnap elmentem, és vettem nekik kettő e-bike-ot. Mondom, gyerekek, Xbox nincs, itt a kerékpár, menjetek föl az erdőbe bringázzatok, bandázzatok, csináljatok akármit! És akkor elkezdtek sportolni, és azóta sincsen videójáték. A tanulmányi eredménye azóta mindkettőnek nagyon szuper, mind a kettő szuper sportoló. Ma már röhögve mesélnek az egészről, és azt mondják: apa, igazad volt. Rékának is két-három nap kellett, hogy belássa, semmi baj nincs.”

Index