KezdőlapBelföldMa akár 20 fok is lehet, de legyen nálunk az esernyő

Ma akár 20 fok is lehet, de legyen nálunk az esernyő

Igencsak csapadékos és szeles napoknak nézünk elébe, ám a hőmérséklet akár 20 fokig is emelkedhet.

A mai időjárás Budapesten erősen felhős lesz, csak átmenetileg szakadozik, vékonyodik a felhőzet. Eső, zápor nagyobb eséllyel délutántól lehet, előtte legfeljebb időszakosan szemerkélhet. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 16, késő este 11 fok körül alakul.

Az ország többi részén is erősen felhős lesz az ég, időszakos szakadozásokkal. Délutántól nyugat felől egy csapadákhullám vonul kelet felé, amelyből többfelé várható eső, zápor, késő este nyugaton akár zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon időnként meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-20 fok között várható, estére 7-12 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken átmenetileg kevesebb lesz a felhő, így főként délelőtt több órára is kisüthet a nap, nyugat felől azonban ismét megvastagszik a felhőréteg. Az összefüggő csapadékzóna kelet felé kivonul az országból, mögötte helyenként lehetnek záporok. A nap második felében ismét egyre többfelé lehet eső, zápor, helyenként zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16-21 fok között várható – írja a met.hu.