KezdőlapBelföldLázadás a Péterfy Sándor utcai kórházban: kiakadtak a főigazgatóra

Lázadás a Péterfy Sándor utcai kórházban: kiakadtak a főigazgatóra

A Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartja az alig három hónappal ezelőtt az intézmény élére kinevezett főigazgató vezetési stílusát. Erről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették.

Március elején váltotta az új főigazgató, Tóth László a Péterfy Sándor utcai kórház élén a nyugdíjba vonuló Sásdi Antalt. Tóth László a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját cserélte a városi kórház igazgatói székére.

Az új vezetőnek – a Népszava szerint – már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros bűnözők.” Volt, aki úgy ítélte meg, hogy Tóth „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden”.

A lap úgy tudja, több, szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, emiatt az érintettek távoztak az intézményből. Emiatt viszont kevesebb műtét elvégzése vált lehetővé, ami a betegellátást veszélyeztető helyzetet teremtett – fogalmazott az egyik informátor.

A főorvosi kar végül május 25-én délutánra egy rendkívüli főorvosi értekezletre hívta az új főigazgatót, aki az értkezletre aznap reggel egy délelőtti időpontot hirdetett meg. Ezen a fórumon megjelent Ladányi Márta, a Péterfyt irányító Dél-pesti Centrumkórház képviselője, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság kommunikációs igazgatója, Deák Gábor is. Az egyik résztvevő szerint „parázs vita zajlott”, a kórház főorvosai közül többen is fölálltak és elmondták a tapasztalataikat, véleményüket, majd a jelenlévők egy bizalmi szavazással nyilvánvalóvá tették a bizalomvesztésüket is új főigazgatóval szemben. Az erről zajló szavazáson 22 főorvos az új vezető ellen, míg 6 főorvos támogatóan voksolt, hárman pedig tartózkodtak – írták.

Úgy tudják, Tóth László főigazgatót meghallgatta a fórumot követően az irányító Dél-pesti Centrumkórház menedzsmentje és az országos kórházi főigazgató is.

A Népszava megkereste Tóth Lászlót, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatóját, és lehetőséget kínáltak neki arra, hogy az álláspontját is ismertesse, ám eddig nem reagált. Ezt követően viszont megjelent az OKFÖ honlapján egy közlemény, amely szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjének utasítására a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) tényfeltáró vizsgálatot indított az irányítása alá tartozó budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben. A vizsgálatnak az a célja, hogy kialakult munkahelyi légkör okait feltárja. Ennek keretében a DPC szakemberei meghallgatásokat folytatnak és áttekintik a belső, szervezeti működéshez kapcsolódó dokumentumokat.