KezdőlapBelföldLapátra tették Dárdai kapusedzőjét – a német klub elvei nem egyeznek Petry...

Lapátra tették Dárdai kapusedzőjét – a német klub elvei nem egyeznek Petry Zsoltéval

A Hertha BSC kedden hivatalos közleményben jelentette be, hogy menesztette Petry Zsolt kapusedzőt. Azért váltak meg tőle, mert bírálta a szivárványcsaládok mellett kiálló Gulácsi Pétert.

A berlini klub közleményében világossá tette, hogy Petryt nem sportszakmai okokból rúgták ki, hanem mert az egyesület elvei nem egyeznek azzal, amit Petry Zsolt képviselt a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában. Azt írják, a Hertha elkötelezett a sokszínűség és a tolerancia mellett, ezek pedig nem voltak megtalálhatók Petry nyilatkozatában, amelyet nyilvánosan, a Hertha alkalmazottjaként tett. Petry Zsolt munkáját mindig is nagyra értékelték a Herthánál töltött évei alatt. Nyitott, toleráns, segítőkész ember. Soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon – idézi az Index Carsten Schmidt vezérigazgatót, aki hozzátette, hogy bár Petry pontosítást kért a Magyar Nemzetnél a nyilatkozata miatt, az így sem összeegyeztethető a Hertha értékeivel. Megköszönték Petry Zsolt eddigi munkáját, és minden jót kívánnak neki.

Index/Indirekt