KezdőlapBelföldLakásáért mérgezte meg barátnőjét egy budapesti férfi

Lakásáért mérgezte meg barátnőjét egy budapesti férfi

A budapesti nyomozók őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint tavaly megölték egyikük élettársát, hogy megszerezzék a lakását és a pénzét.

A megalapozott gyanú szerint F. Bálint tavaly határozta el, hogy megöli 44 éves élettársát, hogy megszerezze a nő VI. kerületi lakásának bérleti jogát és hatmillió forintját. Az akkor 32 éves férfi 2021. június 14-én a megszerezni kívánt lakásban a barátja segítségével nagy mennyiségű gyógyszert oldott fel a nő italában, majd miután az asszony elvesztette eszméletét, még több gyógyszert adtak be neki, ami így a halálát okozta.

Az elsődleges adatok önkezű túladagolásra utaltak, és nem vetették fel bűncselekmény gyanúját, idén azonban a fővárosi életvédelmi nyomozók olyan információk birtokába jutottak, amelyek alapján nyomozást indítottak.

A büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemények és további bizonyítékok alapján F. Bálintot 2022. augusztus 12-én Állampusztán fogták el, amikor más bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésének letöltését követően szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Társát, a most 46 éves T. Mihályt a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya segítségével Csepelen fogták el ugyanezen a napon.

Mindkét férfit nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését – írja a police.hu.