Nemrég már beszélt lánykérésről a zenész. Most úgy fest, megtette a nagy lépést.
Örömhír érkezhetett Kozso rajongói számára, miután az Ámokfutók legendájának legújabb közösségi médiás bejegyzése arról árulkodik, a zenész eljegyezhette szerelmét. Kozso és Ágica immáron 19 éve ismeri egymást, azonban sokáig külön utakon éltek. Több mint öt éve alkotnak egy párt, és Kozso nemrég azt is elárulta, hogy tervezgeti a lánykérést. Arról nem is beszélve, hogy az énekes már a gyerekvállalásról is beszélt.
Mindent a maga idejében. Megcsináltam, megszerveztem mindent, de egyelőre meglepetés a páromnak
– közölte Kozso nemrég a lánykérés kapcsán, azóta azonban előrelépés történehetett. Az énekes most közzétett egy fotót, amelyen Ágicával ölelkezve mosolyognak a kamerába úgy, hogy a szépséges szőkeség a kezét, amelyen egy árulkodó gyönyörű gyűrűt visel, az énekes mellkasán pihenteti:
Ebből valami izgi lesz – írta a kép mellé, és ezzel elindította a találgatásokat, sőt volt aki már gratulált is az eljegyzéshez.




















