KezdőlapBelföldVan egy vakcina, ami hatásos a koronavírus ellen, Magyarországon is elérhető lesz

Van egy vakcina, ami hatásos a koronavírus ellen, Magyarországon is elérhető lesz

Egy eredetileg Ebola ellen kifejlesztett szer hatásos a koronavírus ellen és nemsokára a magyar betegek száméra is elérhető lesz – mondta Szlávik János.

Hamarosan Magyarországon is elérhető lehet egy hatásos koronavírus elleni készítmény – jelentette ki Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Az eredetileg az Ebola ellen kifejlesztett szer tesztelése jól halad, jelenleg egyre több betegen próbálják ki szerte a világon.

„Az újfajta koronavírus elleni készítmények közül egy olyan van, aminek már bizonyított hatása van, a Remdesivirt. Ez a készítmény hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik azoknak a betegek számára, akik súlyos, esetlege s életveszélye állapotban vannak. Ez a gyógyszer már a fertőzés középstádiumában is hatékony.” – mondta a RTL Klub híradójában a főorvos.

A járvány a következő hetekben még velünk lesz – mondta Szlávik, aki korábban azt nyilatkozta a várható lefolyásról, hogy a május 3-ára várt csúcsa egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban, ugyanakkor nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut. De pontos adatokat szerinte nem lehet megadni, mivel a fertőzési görbét sikeresen ellaposítottuk, ezáltal viszont nehezen lehet kiszámolni a fertőzés további menetét.

A fertőzések lassítása azért is fontos, mert nagy erőkkel dolgoznak a koronavírus elleni oltóanyagon, amely – egyes becslések szerint – várhatóan idén ősszel-télen elkészülhet. Ha meglesz a szer, akkor nagy kapacitások állnak készenlétben arra, hogy milliós nagyságrendben előállítsák a vakcinát.