2021.09.23
Tekla, Líviusz
Kezdőlap Belföld Koronavírus: az orvostanhallgatókat is beveti a kormány a védekezésben

Koronavírus: az orvostanhallgatókat is beveti a kormány a védekezésben

Kásler Miklós utasítására a hatodéves orvostanhallgatóknak nyilatkozniuk kell, milyen területen vennének részt a koronavírus elleni védekezésben.

Minden hatodéves orvostanhallgató levelet kapott Kásler Miklóstól. Az emberi erőforrások minisztere ebben arról tájékoztatja az egyetemistákat, hogy a „jövendő egészségügyi dolgozókat … lehetséges kötelező érvénnyel mozgósítani“. Kásler ezért arra kéri őket, jelezzék a járványügyi ellátás melyik területén szeretnének részt venni – írja a Magyar Narancs.

Az orvostanhallgatókat nem csak betegek megfigyelésére, vagy a karanténban lévő betegek ellátására, de akár a súlyos állapotban lévő fertőzött betegek intenzív ellátásában való részvételre is ki lehet majd rendelni.

Valószínűleg erre már a jövő héten sor kerülhet, hiszen a diákoknak csütörtök reggelig kell megjelölniük preferenciáikat. Ezt ÁEEK oldalán tehetik meg, ott ahol az önkéntesek is leadhatják jelentkezéseiket. A végzős orvostanhallgatókat már több európai országban is mozgósították, például Ausztriában vagy Franciaországban.