KezdőlapBelföldKöböl Anita apát keres a kislányának

Köböl Anita apát keres a kislányának

Anita kislánya, Léna, tavaly szeptemberben született meg, a volt párja pedig már a várandósság alatt elhagyta a tévést.

Anita ugyan minden nehézséget megold, szüleire bármikor számíthat, de nem könnyű egyedül felnevelni egy kislányt. „Én magam is kérdezgetek más, egyedülálló szülőket, hogyan állnak a dologhoz. A saját helyzetemről azt gondolom, egy válással vagy szakítással ellentétben kritikusabb életszakaszban, a várandósságom alatt maradtam egyedül, ami eleve egy érzelmileg felfokozott állapot, és így még nehezebb szembesülni azzal, hogy nem kellesz valakinek. Ezt fel kell dolgozni, és nem lehet előre látni, mennyi időt vesz igénybe. Azt viszont tudom, hogy addig nem érdemes párkeresésbe fogni – jelentette ki határozottan a műsorvezető. Mint mondja, ilyenkor nagy a bizalomvesztés, újra meg kell tanulni, hogy bár becsapták, nem minden férfi ilyen. Ráadásul a tévésnek most a kislánya az első, és már nem akar megfelelni a férfiaknak. „Életemben először érzem azt, hogy csak Lénának kell megfelelnem. Volt olyan kapcsolatom, ahol azért fogyókúráztam, mert az alakomra tettek megjegyzést, de munkát is hagytam ott, csak mert a másik azt mondta… Már tudom, nem szabad ilyen kompromisszumokat kötnöm” – mondta Anita. A műsorvezető úgy érzi, most már bölcsebben áll a párkereséshez, és azt is tudja, milyen férfi az, akit el tud képzelni maga mellett. Most azonban teljes mértékben a kislányára fókuszál, szeretné megadni neki a stabilitást, ezért nem lehet neki bemutatni valakit, akit lehet, hogy néhány hét múlva már nem lát, ha szakítanak. „A jövőre is gondolnom kell, nem szeretnék egyedül maradni, sőt annak is örülnék, ha olyan férfit ismernék meg, aki Léna számára apa lenne” – tette hozzá Anita, aki szeretne példát mutatni a kislányának – adta hírül a Blikk.