KezdőlapBelföldKisgyerek is van itthon lélegeztetőgépen a koronavírus miatt

Kisgyerek is van itthon lélegeztetőgépen a koronavírus miatt

A gyermekeknek is emberi joguk, hogy elkerüljék a koronavírus által okozott súlyos betegséget, amennyiben rendelkezésre áll számukra egy hatékony oltóanyag, erről a Spirit FM-en beszélt Dr. Mészner Zsófia, a Heim Pál Gyermekkórház módszertani igazgatója. 

A főorvos elmondta, hogy most is van olyan gyerek az intézményben, akinél olyan súlyosak a szövődmények, a betegség lefolyása, hogy lélegeztetőgépen van. Hangsúlyozta ezzel kapcsolatban: bár az igaz, hogy a fiataloknál ritkábban jelentkeznek súlyos tünetek, mint a felnőtteknél, de az nem helytálló, hogy a gyerekeknek nincs szüksége az oltásra.

Enyhe tüneteket produkálnak, de az úgynevezett hosszú covid veszélyes lehet, mivel még nem tudni, hogy később milyen élettani változásokat okoz a szervezetükben – hívta fel a figyelmet a főorvos a műsorban.

Az 5-11 éves gyermekek oltásához szombaton nyílt meg az időpontfoglaló. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették – közölték a kormány koronavírus-tájékoztató oldalán.

A kórházi oltópontok mellett a vakcinát igénylő házi gyermekorvosoknál is lesz majd oltás. A házi gyermekorvosok és vegyes praxisok az általuk leadott igény szerint kapnak majd vakcinát – áll a tájékoztatóban.

Az első szállítmányban várhatóan 138 ezer adag vakcina érkezik, amelynek a fele – tehát 69 ezer adag vakcina – oltható el, a másik felét félre kell tenni a második oltáshoz, mert a további gyermekvakcina szállítmányok sorsa még bizonytalan. A második oltás a gyermekeknél is az első oltás után 3 héttel lesz esedékes – áll a tájékoztatóban.

Egy emailcímről egy gyermeket lehet rögzíteni. A regisztráció érvényesítése, a megadott adatok hitelességének ellenőrzése 1-3 napot vehet igénybe. Az internetes időpontfoglalóban csak az érvényesen regisztrált szülők fognak tudni időpontot foglalni – zárul a tájékoztatás.

Indirekt/index.hu