2021.04.16
Csongor
Kezdőlap Belföld Király Linda nem tart alól, hogy kicsúszik az időből babázás terén

Király Linda nem tart alól, hogy kicsúszik az időből babázás terén

Az énekesnő 37 éves lett, amely alkalomból elárulta, mik a tervei a jövőre nézve. Sok egyéb mellett az anyaság is szóba került.

Lassan 30 éve, hogy az éneklés teszi ki Király Linda mindennapjait! A nemrég 37. születésnapját ünneplő aranytorkú énekesnő 8 éves korában kezdett komolyan foglalkozni a zenével, és mint mondja, ez sok mindenen segítette át.

„Volt időszak, amikor a zene egyfajta menekülőút volt az életemben. Sehol nem éreztem annyira biztonságba magam, mint a színpadon” – kezdte a Hot! magazinnak Linda, aki tinédzserként szerzett magának hírnevet, pedig ő erre nem is igazán vágyott.

„Szerettem zenélni, de úgy éreztem, hogy egy termék lettem, és csak az üzletről szól az egész. Döbbenetes volt a felismerés” – vallotta be az énekesnő, aki nem aggódik, hogy hamarosan maga mögött hagyja a harmincas éveit.

„Sokan kérdezik, hogy élem meg, hogy szép lassan közelítek a negyven felé, én viszont nem foglalkozom a korommal. Soha nem éreztem ennek a jelentőségét, és most sem.”

Persze, ennek ellenére a jelenleg szingli Lindának vannak tervei a jövőre nézve:

„Nyitott vagyok egy új kapcsolatra,de nem ragaszkodom görcsösen a szerelemhez. Szeretnék egyszer anya lenni, de nincs bennem félsz, hogy kifutok az időből. Olyan társra vágyom, akinek az érzelmi intelligenciája is rendben van, és együtt tudok vele építkezni.”