KezdőlapBelföldKikerülte a sorompónál várakozókat és a sínekre hajtott, de jött a vonat...

Kikerülte a sorompónál várakozókat és a sínekre hajtott, de jött a vonat – belehalt

Vonat elé hajtott egy idős sofőr Rátóton.

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szerdán a rátóti Ady Endre utcában. A 8-as főút felől érkező BMW vezetője kikerült egy a fénysorompó piros jelzése miatt álló postásautót és a mögötte várakozó kerékpárt, majd ráhajtott a sínekre – írta a 112press.hu.

Ekkor érkezett a nemzetközi forgalmat lebonyolító Mura IC. A Szentgotthárd felé tartó szerelvény mozdonya ütközött a BMW-vel, amit a sínek melletti szántóföldre lökött. Ezen a szakaszon 100 km/h feletti sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

A személyautót vezető, 70 év feletti férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életének megmentésére nem volt reális esély. A vonaton senki sem sérült meg.

Ennél az átkelőnél sorompó nincs, és a fénysorompó is csak az úttest jobb oldalán található mindkét irányból. A 8-as főútról lekanyarodva jelzőtábla figyelmeztet a vasúti átkelőre, illetve sok autós navigáció is jelzi a járművezetőknek, hogy vasúti átjáróhoz közelítenek. A balesetet végignéző kerékpáros elképzelhetőnek tartja, hogy a szemből sütő nap valamennyire elvakította a sofőrt, aki nem helybeliként talán nem is tudta, hogy vasúti átkelő miatt áll az úton a postásautó.