KezdőlapBelföldKiderült, miért dobált ki mindent egy nő a negyedik emeleti lakása ablakán

Kiderült, miért dobált ki mindent egy nő a negyedik emeleti lakása ablakán

Kiderült, miért kattanhatott be a Dob utcában lakó nő, aki mindent kihajigált a 4. emelet ablakából tegnap.

Mi is beszámoltunk a megdöbbentő eseményről, miszerint egy 30 év körüli nő teljesen kifordult magából Budapest belvárosában, és minden keze ügyébe eső tárgyat kidobált a negyedik emeleti lakása ablakán. A Dob utca lakói élőben nézhették végig, ahogy a bekattant nő minden mozdítható holmit kihajított, köztük egy tengerimalacot is az alommal együtt, aki sajnálatos módon nem élte túl a zuhanást.

A történteket hallva a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, a nőt pedig egy szirénázó mentőhöz kísérték. Később közölték: országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, így eljárás alá vonták.

Meg nem erősített információk szerint a bekattant asszony azért veszett össze a párjával, mert a tengerimalacuk elpusztult. A fiatal nő ezek után annyira ideges lett, hogy módszeresen elkezdte a lakásban található tárgyakat kidobálni az utcára. A környéken lakók elmondása alapján ez már nem az első eset volt ebben a lakásban, de ennyire még egyszer sem fajult el a veszekedés.

Repült többek között jó néhány plüssállat, párnák, táskák, üdítős palackok, egy lámpa, egy matrac, illetve egy fémtálca, amely egy parkoló Toyota Auris tetejére zuhant, betörve annak hátsó szélvédőjét. A lehulló tárgyak majdnem eltaláltak egy arra haladó ételfutárt is. A Toyota tulajdonosa ráadásul elmondta, nem is ott lakik, vendégségbe érkezett, de nem a legszerencsésebb helyen parkolt. A budapestkornyeke.hu úgy tudja, egy adott ponton a pár férfi tagja állítólag azzal is fenyegetőzött, hogy kiugrik az ablakon, de végül erre nem került sor. Az incidens következtében a Dob utcát több órára lezárták az Erzsébet körúttól a Rottenbiller utca felé.