KezdőlapBelföldKi hinné: ma ünnepli 74. születésnapját Fenyő Miklós

Ki hinné: ma ünnepli 74. születésnapját Fenyő Miklós

Ma ünnepli 74. születésnapját a Hungária legendás alapító-dalszerző-énekese, Fenyő Miklós.

Amikor legendákról beszélünk, Fenyő Miklós neve azonnal előbukkan. A dalszerző-szövegíró-énekes az elmúlt több mint 50 évben 30 albumot készített, illetve 3 pártfogoltjának összesen 7 lemezén vállalt menedzseri feladatot. 2000-ben átvehette az 5 millió eladott album után járó gyémántlemezt, 2004-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is, de emellett számtalan egyéb elismeréssel méltatta munkásságát a szakma. Pályája során három musicallel is előrukkolt, illetve a Megasztár 4. szériájában fiatal tehetségeket is zsűrizett. Életéről 2009-ben film készült Made in Hungária címmel.

Talán nem mondunk újat azzal, hogy az eMeRTon-díjas dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes dalai mind a mai napig óriási népszerűségnek örvendenek. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület összegzése szerint a Hungária Csókkirály című slágere 2018-ban és 2019-ben is az élőzenei koncertek legtöbbet játszott zenei produkciója volt.

A budapesti születésű, gyermekként már Amerikát is megjárt énekes ma ünnepli a 74. születésnapját, amihez – a közösségi oldalának aktivitásait figyelve – úgy tűnik, a hangulata is kiváló, annak ellenére, hogy az elmúlt évben a járvány miatt nem igazán volt lehetősége színpadra állni. Tavaly márciusban ugyan még megtarthatta a szokásos születésnapi koncertjét, másnap azonban jöttek a lezárások.

Bár a hosszú karantén mindenkire nyomasztóan hatott, Fenyő Miklóst ez az állapot dalszerzésre inspirálta: pár hónap leforgása alatt 5 új szerzeményt is bemutatott a közönségének. Korlátozásokkal ugyan, de augusztusban végül meg tudta tartani a szokásos Margitszigeti koncertjét, szeptember 19-én pedig a Raktárkoncert-projekt keretében állhatott színpadra újra. November közepétől viszont újabb szigorítások jöttek és sorra érkeztek a rossz hírek a járványhelyzettel kapcsolatban. A bizonytalanság hatására született meg Fenyő Miklós Mit ad Isten című szerzeménye.

Az énekes karácsonykor sem feledkezett meg a közönségéről: december 22-én egy pörgős nótával lepte meg a publikumot. Miután pedig az immáron hagyománnyá vált Fenyő ünnep is a „járvány áldozata” lett, a koncert napján, azaz december 27-én élőben jelentkezett a Facebook-oldalán, hogy válaszoljon a rajongók kérdéseire. Ebből is látszik, hogy bár másokhoz hasonlóan ő is kénytelen otthon ülni, folyamatosan azon van, hogy megtalálja a módját az alkotásnak, az örömszerzésnek és a közönségével való kapcsolattartásnak, bízva abban, hogy hamarosan élőben is énekelhet.

Születésnapja apropóján a művész ma este Várkonyi Attila vendége lesz a Retro Rádióban. A műsorban a pályatársai is megszólalnak majd.

Indirekt/Blikk