KezdőlapBelföldKétszer gyorsabban terjed itthon az influenza, mint azt korábban gondolták

Kétszer gyorsabban terjed itthon az influenza, mint azt korábban gondolták

A vírus elleni védekezés kulcsfontosságú az előzőévekhez képest a járvány gyors ütemű terjedése miatt. Beigazolódott az előzetes prognózis: az idei influenzajárvány korábban jött, és az eddigi tapasztalatok szerint intenzívebb is a szokásosnál.

A járványhelyzetet tovább súlyosbító tridémiás időszakban – amikor az influenza két másik vírussal, az RSV-vel és a Coviddal egy időben jelentkezik – a hosszabb téli szünetet követő iskola-újraindulás előtt különösen fontos, hogy gondoskodjunk a legnagyobb kockázatnak kitett csoportok maximális védelméről, amelynek eszköztárába a megnövelt szintű higiénia és a vakcinázás is beletartozik.

A nemzetközi adatokkal összhangban Magyarországon is a megszokottnál korábban és gyorsabb felfutással indult az idei légúti fertőzések szezonja. Nem csak az influenza okoz egyre kiterjedtebben megbetegedéseket: megfigyelhető közben az RSV és a SARS-CoV-2 együttes terjedése is. Ahogyan a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legutóbbi tájékoztatójából kiderül, bizonyos megyékben, illetve Budapesten már a 48. héten kétszeres gyakorisággal tapasztaltak influenzaszerű megbetegedéseket az egy évvel korábbihoz képest. A következő hetekben várhatóan tovább nő a három említett légúti vírus jelenléte, egyre többen jelentkezhetnek az orvosnál influenzaszerű tünetekkel.

Szintén a nemzetközi tapasztalatok utalnak rá: részben a korábbi járványkorlátozások miatt „kihagyott évek”, a gyengébb nyájimmunitás miatt, korántsem zárható ki egy, az esetszámokat és a klinikai megjelenést tekintve is súlyosabb influenzajárvány, indokolttá téve a megelőző védőoltás mielőbbi felvételét.

Mint Dr. Kemenesi Gábor víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa emlékeztet rá, az influenza jellegzetessége, hogy a járványt évről évre más-más vírustörzsek okozzák, így a vakcinát is minden évben újra kell gyártani. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, ezúttal a célzás pontos volt: sikerült eltalálni a dominánsan terjedő influenza vírustörzseket, hozzájárulva az idei vakcina várhatóan kiemelkedő hatékonyságához.

Az NNK friss adatai szerint akut légúti panaszok most főként a fiatalok, azaz a 0-14 éves gyermekek körében jelentkeznek. A megfertőződés esélyét a következő hetekben a nagyobb ünnepi összejövetelek is jelentősen növelhetik – a rosszul szellőző, emberek által sűrűn látogatott terekben tartózkodás, illetve a közösség mindig megemelt járványkockázatot jelent –, igazán veszélyes időszaknak azonban a hagyományosnál hosszabb téli szünetet követő iskolakezdés ígérkezik. A védekezést segítheti a gyakori kézmosás, a rendszeres szellőztetés, közösségi terekben a maszkviselés (jó szűrőképességű FFP2-3 és KN95 maszkok igénybevételével), és a már említett, a legveszélyeztetettebb csoportok mindegyike számára védelmet jelentő megelőző oltás. A szakértők arra is figyelmeztetnek: betegen ne menjünk közösségbe, és influenzaszerű tünetek jelentkezése esetén kerüljük az RSV-fertőzés szempontjából kiemelten sérülékeny 2 évesnél fiatalabb gyermekekkel, valamint a COVID-19 által veszélyeztetett 60 év felettiekkel történő érintkezést. A várandósság a légúti fertőzések szempontjából is kiemelt kockázat, mert olyankor a megváltozott immunrendszer, keringés és légzés jóval sebezhetőbbé teszi az anyát. A vakcináció viszont kimutathatóan, jelentősen csökkenti az influenzás megbetegedés, illetve egy esetleges kórházba kerülés esélyét a várandósság alatt. A szülés utáni időszakban pedig a csecsemő védelmét is szolgálja, ha az anya kevésbé fogékony a fertőzésre.

Dr. Kemenesi Gábor kifejtette: az influenza elleni védőoltás az egyéni védelmi szint növelése mellett a közösség védelmét is szolgálja, így amennyiben családunkban van veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú ember, az oltások felvételével őket is védhetjük. Ami az időzítést illeti, a védettség kialakulásához a vakcinázástól számítva nagyjából két hétnek kell eltelnie. Ez azt jelenti, hogy aki védőoltással számol, a januári iskolakezdés időpontjára tekintettel érdemes minél előbb, akár már az ünnepek alatt vagy a két ünnep között beadatnia az oltóanyagot, megelőzendő, hogy a nagyobb kockázatú időszaknak megfelelő védettség nélkül vágjon neki. Hangsúlyozta: még nem késő háziorvosunknál vagy az oltópontokon élni a védőoltás felvételének lehetőségével. A fertőzések száma jelenleg felszálló ágban van, egyelőre nem értük el a csúcspontot. Az influenza- és a koronavírus-vakcinák adhatóak egyszerre is; ilyenkor az oltási reakciók gyakorisága 8-10%-kal magasabb, ez azonban a közhiedelemmel ellentétben nem az „immunrendszer terhelését” jelenti, hanem éppen az adott kórokozókra történő immunitás kialakulásának jele.

A víruskutató a védekezési lehetőségek sorában megemlítette a gyorstesztek lehetőségét is: ezek (mind a Covid-19 vírust, mind az influenzát érintően) a patikákban is hozzáférhetőek.