KezdőlapBelföldKéssel raboltak ki egy virágboltot Budapesten

Késsel raboltak ki egy virágboltot Budapesten

Virágboltot rabolt ki egy férfi Újpesten, két napon belül elfogták.

Egy maszkot viselő férfi lépett be egy újpesti virágüzletbe 2023. január 24-én, majd a tulajdonost – egy késsel fenyegetőzve – a kasszában lévő pénz átadására szólította fel. A nő félelmében néhány ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki nem érte be ennyivel: a maradék aprópénzt is követelte. Miután azt is megszerezte, elmenekült a helyszínről. A nő a támadás során nem sérült meg.

Az újpesti rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, a kerületben lakó 39 éves G. Árpádot, akit ​2023. január 26-án a lakásán elfogtak, majd a IV. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították. Gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, amely során a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Az újpesti nyomozók a férfit őrizetbe vették, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – írja a police.hu.