2021.06.17
Laura, Alida
Kezdőlap Belföld Karácsony Gergely elmesélte, hogyan nem szerzett doktori címet

Karácsony Gergely elmesélte, hogyan nem szerzett doktori címet

Kétszer is doktori fokozatot tüntetett fel pártja, a Párbeszéd honlapjára feltöltött önéletrajzában Karácsony Gergelyt, aki a Magyar Nemzet cikke szerint szándékosan írta magáról 2013-ban és 2017-ben is, hogy 2007-ben az ELTE AJTK Politikatudományi Intézetében PhD fokozatot szerzett, holott ez nem történt meg.

A Blikk megkérdezte a főpolgármestert és újdonsült miniszterelnök-jelöltet, miért állította magáról két alkalommal is, hogy doktori címe van.

– Köszönjük, levettük, mert nem helyesen szerepelt – üzente lapunknak a politikus, amikor a Párbeszéd honlapján feltűnt doktori címről faggattuk. A főpolgármester szerint azért nem csinálta meg a doktoriját, mert amikor be kellett volna fejeznie, már két éve aktív politikus volt. – Így ért véget a tudományos karrierem – jegyezte meg.

Karácsony egyik közeli kollégája azt is leszögezte, hogy a főpolgármester sosem beszélt arról, hogy doktori fokozata vagy címe lenne. Szerinte nem a politikus követte el a hibát, hanem valamelyik munkatársa.

Sokszor hárítják a politikusok az efféle hibákat kollégáikra. Kiszelly Zoltán szerint fontos kérdés, hogy szándékosan vagy véletlenül tüntetett fel a politikus az önéletrajzában hamis képzettségi adatokat.

– Velem is előfordul, hogy odarakják a nevem elé a doktori jelzőt a konferenciaszervezők, és szólnom kell, hogy vegyék le – jegyezte meg a Blikknek a politológus, aki szerint akkor lehet következménye a dolognak, ha tudatosan ferdítettek. – Ilyenkor azt szokták mondani a politikusok, hogy a programozó vagy a kabinetfőnök hibázott – hozta fel a leggyakoribb védekezést a szakértő.

Indirekt/Blikk