2021.11.27
Virgil
Kezdőlap Belföld Jogerős: hat év börtönt kapott a veronai buszbaleset sofőrje Olaszországban

Jogerős: hat év börtönt kapott a veronai buszbaleset sofőrje Olaszországban

Új bírók előtt, új tárgyalóteremben, új épületben, új városban folytatódik a 17 halálos áldozatot követelő 2017-es veronai buszbaleset pere Olaszországban.

Tavaly nyáron első fokon döntöttek az elsőrendű vádlott sorsáról a Veronai Városi Bíróságon. Amellett, hogy eltiltották a vezetéstől Olaszországban, V. János buszsofőrt 12 évnyi börtönre ítélték nem jogerősen, mivel sztárügyvédekből álló védelme fellebbezett a döntés ellen. Így került a békéscsabai férfi ügye a fellebviteli bíróságra, a Corte di Appello di Venezia Aula Bunkerének háromfős bírói testülete elé, ahol mára hirdették meg az első tárgyalási napot.

A tragédiában érintettek hozzátartozói ezúttal is eljöttek, V. János pedig ezúttal sem jelent meg. Ahogy Magyarországon, Olaszországban is az a feladata a másodfokon eljáró testületnek, hogy elbírálja az első fokon hozott ítéletet. A vád nem fellebbezett, elfogadta a 12 évet, a védelem viszont igen. A sofőr sztárügyvédei közel kétszáz oldalas beadványt tártak a bíróság elé.

Hamar kiderült, hogy a Liguroi nevű, testületet vezető bíró nincs meggyőződve arról, hogy V. János vezette a buszt és arra törekszik, hogy már ma ítéletet hirdethessenek másodfokon.

13 órakor megszületett az ítélet. Sikerült megegyezniük. Hat évet kapott V. János, amiből legalább két és fél évet börtönben kell töltenie.

Indirekt/origo.hu