KezdőlapBelföldJó hír: 1 főre csökkent Magyarországon a koronavírus reprodukciós rátája

Jó hír: 1 főre csökkent Magyarországon a koronavírus reprodukciós rátája

Müller Cecília elmondta, hogy a harmadik hullám tetőzése zajlik jelenleg, éppen ezért fontos, hogy meghosszabbították a védelmi intézkedéseket, de egy enyhe, diszkrét csökkenés is tapasztalható, ám ebből még tendenciát nem lehet látni. A járványügyi adatok egy hete stagnálnak, illetve egy picit csökkennek. A szennyvízadatokból ez a változás még nem érzékelhető.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy fontos az oltások beadása. Hozzátette: a kórházban fekvők száma is csökkent. 1117-en még mindig lélegeztetésre szorulnak, de a kórházban ápoltak száma már 10 ezer alatt van. Müller Cecília elmondta, hogy órák alatt romolhat egy-egy beteg állapota, a fulladás pedig az az ok, amiért a kórházi kezelés szükségessé válhat. Elmondta, ha időpontot kapunk az oltásra, azt vegyük fel.

A teljes lakosság 32 százaléka kapott már oltást, míg az EU-ban 17 százalékkal számolnak. Minden harmadik állampolgár megkapta az oltását Magyarországon.

Müller Cecília kiemelte, hogy az egyéni védelem a legfontosabb, mert nem azok védik meg az embert a betegségtől, akik oltakoztak. A 65 év felettiek korosztályában azok, akik regisztráltak, javarészt – 95 százalékuk – már megkapta az oltást. Az országos tiszti főorvos reméli, hogy most már a nem krónikus betegek is sorra kerülhetnek.

A reprodukciós ráta 1 alá csökkent az elmúlt napokban: ez az érték mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a betegséget. Tudjuk, hogy az angol variáns esetében 1 fertőzött akár 4 személyt is megfertőzhet. Jelenleg úgy állunk Magyarországon, hogy 1 fertőzött átlagosan 1 másik embernek adja át a betegséget.

Indirekt/Blikk